Az Államalapítás ünnepe

Az Államalapítás ünnepe

Ünnepi szentmisével és az új kenyér megáldásával emlékeztek Szent István királyra és az államalapításra Újszentiván lakosai a Keresztelő Szent János Templomban. Gyenes Csaba plébános és Bodó Imre polgármester az összetartozást, az egymás segítését, a békességet hangsúlyozták. A szentmisére az erdélyi Agyagfalváról is érkeztek hívők.

Az ünnepi szentmise után az új kenyeret megszegte Kovács Ferenc, az egyházközség tagja, aki a falunapon átvehette az Újszentivánért Díjat is. Feri bácsi, kisfiúk segítségével, a hívőket – a szokásokhoz híven – körbekínálta az új kenyérrel.

A templom kijáratánál Újszentiván Községi Önkormányzata és az Újszentiváni Gazdakör a megáldott kiscipókkal kedveskedett az ünnepi szentmisét megtisztelőknek. Az új kenyeret és kiscipókat is Kiss Attila László, az újszentiváni Kispékség pékmestere készítette.

A képen: Szentmisével és kenyérszenteléssel ünnepelte Újszentiván hazánk születésnapját

Loading...
Megszakítás