A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala 2020/2021. tanév általános iskolai beiratkozásra vonatkozó közleménye.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Ellátási és Koordinációs Főosztályának tájékoztatója
Tisztelt Szolgáltató!
Kedves Partnerünk!
A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében – a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben – 2020. március 11-én 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága által közreadott tájékoztatók az új koronavírus (COVID-19) fertőzéssel kapcsolatban.
Tisztelt Újszentiváni Lakosok!
Kérek mindenkit, hogy az alábbi tájékoztatókat figyelmesen olvassák el, s lehetőleg tartsák is be az utasításokat.
Ne pánikoljunk, de legyünk elővigyázatosak!
Hirdetmény
A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel, az alábbi intézkedésekről tájékoztatom Önöket!
Terjedhet-e a koronavírus ivóvízzel vagy szennyvízzel?
Jelen tudásunk szerint a koronavírus egy légúti vírus, amely elsősorban emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed. Bár a legutóbbi vizsgálatok kimutatták a vírust fertőzött személy vizeletében, illetve székletében (nagyon kevés vizsgálat alapján), egyelőre nincs közvetlen bizonyíték széklet-szájon át történő terjedésre. Ezen eredmények is megerősítik, hogy a helyes személyes higiénés és kézhigiénés gyakorlatnak valóban fontos szerepe van a megelőzésben de nem jelentik azt, hogy a vizeinket veszélyeztetné.
KÖZLEMÉNY
Országos látogatási tilalommal kapcsolatosan
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a 13305-8/2020/EÜIG számú, 2020. március 8-án kelt határozatával a fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltatók, a szociális intézmények, valamint a fogyatékossággal élőket ellátó intézmények vonatkozásában látogatási tilalom elrendeléséről döntött.
A fenti intézkedéssel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi Központ fontosnak tartja kiemelni az alábbiakat:
Gyakorlati tanácsok Szociális Intézmények részére a koronavírus-járvány elterjedésének elkerülése érdekében
A 2019 végén Vuhanban kialakult tüdőgyulladás-járvány hátterében álló egy újonnan kialakult vírust azonosítottak. Az új koronavírus elnevezése 2020. február 12-től „súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus 2” (SARS-CoV-2), az általa okozott megbetegedés a pedig „koronavírus-betegség 2019” (coronavirus disease 2019), melynek rövidített változata a COVID-19.
Gyakorlati tanácsok óvodák, bölcsődék részére a koronavírus-járvány elterjedésének elkerülése érdekében
A 2019 végén Vuhanban kialakult tüdőgyulladás-járvány hátterében álló egy újonnan kialakult vírust azonosítottak. Az új koronavírus elnevezése 2020. február 12-től „súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus 2” (SARS-CoV-2), az általa okozott megbetegedés a pedig „koronavírus-betegség 2019” (coronavirus disease 2019), melynek rövidített változata a COVID-19.