Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ)

oksz

1. Alapgondolatok

  • Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik

  • Magyarországnak is szüksége van olyan önkéntesekre, akik támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza a segítségnyújtástól

  • A sorkatonaság felfüggesztése óta felnőtt egy generáció, amely nem rendelkezik személyes tapasztalattal a honvédelemről – ez most a program révén megváltozhat

  • Az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójaként a honvédség stabil megélhetést kínál, akár átmenetileg, akár hosszútávon

2. Jelentkezés, szerződéskötés

  • Nagykorú, belföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhetnek, legalább általános iskolai végzettséggel

  • A szerződéskötést háziorvosi és pszichológiai vizsgálatok előzik meg, erkölcsi bizonyítvány is szükséges

  • Személyesen és online is lehet jelentkezni, augusztus 31-ig

  • A szerződés 6 hónapra szól, 3 hónap próbaidővel

  • A jogviszony nem hosszabbítható meg, viszont bármikor felbontható

  • Már a fél éves szolgálat alatt is át lehet jelentkezni szerződéses katonának, illetve műveleti vagy területvédelmi tartalékosnak

 

3. A szolgálat részletei

  • A kiképzések szeptember 15-én indulnak (napi 8 órában), a lakhelyhez legközelebbi helyszínen

  • Első ciklus (2 hónap): a területvédelmi zászlóaljaknál 5 hét alapkiképzés és 2 hét lövész alapképzés + 1 hét adminisztrációs időszak

  • Második ciklus (4 hónap):

    1. az önkéntes katona választhat, hogy marad ugyanott és folytatja az általános kiképzést,

    2. vagy műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja, ahol az alakulat fegyvernemének megfelelő szakkiképzésben vesz részt, mint pl.: ejtőernyős kiképzés; búvár kiképzés; speciális lövész képzés; különleges katonai gépjármű, harcjármű, munkagép vezetésére, kezelésére történő felkészítés; stb.

    3. A szakkiképzéshez egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság szükséges

  • Aki teljesítette az ÖKSZ programot és pályáját szerződéses vagy tartalékos katonaként folytatja, jelentkezhet misszióba is

4. Juttatások

  • A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek felel meg, ami jelenleg bruttó 167.400,- Ft (nettó: 111.055,- Ft)

  • Aki a program második részében specializálódik, a garantált bérminimumot kapja, amely jelenleg bruttó 219.000, - Ft (nettó: 145.635,- Ft) – ha ez másik városban van, természetesen laktanyai elhelyezést is kap

  • Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, a katonáknak járó vásárlási kedvezmények, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek

Jelentkezés Csongrád-Csanád megyében:

MAGYAR HONVÉDSÉG

KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI

NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG

12.HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA

6724 Szeged, Dr. Boross József utca 5.

Postacím:6701 Szeged, Pf.:377

Telefon:06-62-554-070; Fax:06-62-554-078

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélszolgálat nyitvatartása

Hétfő - csütörtök: 8:00 – 15:30

Péntek: 8:00 – 12:00

A Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodája: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

katona

KNESZECYC-4

  • Projek adatok
  • Beszámoló
  • image

Elektronikus ügyintézés

  • image
  • image
  • image

Képes beszámoló

fn bkkXXIII. Újszentiváni falunap

Putnik Tivadar (1929-1998)

  • image
  • image
  • image

Rövid hírek

MFP logo RGB

Legfrissebb szám

Oldalainkat 146 vendég és 0 tag böngészi