Rendkívüli Polgármesteri Hírlevél (április 02.)

Tisztelt Újszentiváni Lakosok!

 

Lassan eltelt egy hét előző tájékoztató levelem óta! E napok településünkön viszonylagos nyugalomban telnek. Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Önöknek, hogy igyekeznek minél kevesebb időt közterületen tölteni. E napok s az elkövetkezendő hetek a megelőzésre való törekvés miatt sok önuralmat, alázatot kívánnak mindannyiunktól.

Polgármesteri hatáskörömben eljárva településünk költségvetéséből 2 m Ft-ot csoportosítottam át védekezési költségekre.

A játszótérre, a sportpályára írásban is kitettük, hogy azok használatát kérjük, mellőzzék.

Továbbra is fontosnak tartom, hogy ne pánik legyen a falunkba, hanem összetartás, s egymás segítése. Köszönöm a felajánlásokat mind önkéntes munkához, mind beszerzések segítéséhez.

 

Újszentiván község polgármestereként az alábbiakról kívánom tájékoztatni Önöket:

 

  1. Háromra nőtt a koronavírus fertőzöttek száma a falunkban
  2. Szájmaszkok a felnőtteknek térítésmentesen
  3. Változik az óvoda beiratkozás menete
  4. Felajánlás a települési védekezéshez
  5. Közterületi fertőtlenítések
  6. Virágvásár a templom téren
  7. közérdekű adatok

 

ÚJABB VÍRUSFERTŐZÖTT, (aki nem érintkezett falubeliekkel)

2020.04.01-én sajnos további 1 lakosunk koronavírus fertőzöttségére derült fény, ezzel 3 főre növekedett a településen felderített esetek száma. A beteg előtte külföldi hajóúton volt, ott betegedhetett meg, egyénileg érkezett haza, enyhe-közepes tüneteket mutat. Hazaérkezése után lakhelyét nem hagyta el, önkéntes karanténba vonult, amely a járványügy értesítése után hatóságilag ellenőrzött karanténná vált. Mivel otthonában nem érintkezett másokkal, valószínűleg nem adta tovább a betegséget községünkben.

A kórházban ápolt 2 betegünk jól van, egyikük gyógyuló állapotban, másik tünetmentes.

Kérek mindenkit a megfelelő óvintézkedések, higiénia betartására, ha tehetik, maradjanak otthon, ne érintkezzenek senkivel!

A betegeinknek jobbulást, a karanténra kötelezetteknek kitartást, mindenkinek jó egészséget kívánok!

Dr. Juhász Tibor

                                                                                           háziorvosuk

MOSHATÓ SZÁJMASZKOK A LAKOSSÁG SZÁMÁRA

Újszentiván Község polgármestereként március 23-án úgy döntöttem, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a település költségvetéséből egyenlőre 2 mFt-ot csoportosítok át védekezési költségekre.

Dr. Juhász Tibor alpolgármester úrral, aki a település háziorvosa, valamint Balogh Tünde Szociális Szolgáltató Központunk vezetőjével valamint Révész Rozália bizottsági elnökkel egyeztetve a következő döntést hoztam:

Újszentiván Község Önkormányzata a beszerzési nehézségeket látva, s a védekezés elhúzódásának lehetőségét figyelembe véve vásárol 1500 db mosható szájmaszkot.

E mosható szájmaszkokat minden felnőtt lakos részére a jövő hét közepéig térítésmentesen el fogjuk juttatni. Még egyszer jelzem, hogy a maszkokat az itt lakó felnőttek kapják, a postaládáikba. Aláírni, hogy átvették nem kell, mert nem szeretnénk kontaktot a kézbesítő s a lakos közt. Ha valaki jövő hét szerdáig nem kap, kérem, jelezze a közérdekű adatok valamelyikén.

Köszönöm Csikos Anikó újszentiváni egyéni vállalkozónak, hogy varrodáját, a településünk lakosainak alárendelve, igyekszik mihamarabb biztosítani a szájmaszkokat.

E maszkokat az otthonából kilépve, vagy másokkal való érintkezéskor használhatja.

Napi használat után érdemes kimosni, szárítani, vasalni.

Amit a szájmaszkról tudni érdemes: A többször használatos maszk 100% pamut anyagból (2 rétegű, sűrű szövésű) készült. Harmonika hajtogatásnak köszönhetően igazodik az arc vonalához. Az orr felöli részben fémszál található, amely az orr vonalára simítható. Fertőtlenítő, akár hypo-val is mosható. Ajánlott mosási hőmérséklet legalább 60 C0.

VÁLTOZIK AZ ÓVODI BEIRATKOZÁS RENDJE

A körzetes óvodák egyéb jelzés hiányában április 21-ig automatikusan felveszik a körzetükbe tartozó gyermekeket a 2020/2021-es tanévre.

Így az Újszentiváni Tölgyfa Óvoda és Bölcsőde az Újszentivánon lakóhellyel rendelkező óvodáskorú gyermekeknek –egyéb jelzés hiányában - április 21-én megküldi az értesítést a gyermek óvodai felvételéről. Ebben az esetben a felvételi papírok kitöltése a 2020/2021 tanév első napján történik. Abban az esetben, ha nem rendelkezik Újszentivánon lakóhellyel és szeretné gyermekét óvodánkba íratni egy szándéknyilatkozat (letölthető www.ujszentivan.hu) kell eljuttatnia elektronikusan az

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, vagy a 20/772-3559-es telefonon jelentkezzen. Ezen gyerekek esetében a beiratkozás 2020.04.16-17-én történik a személyes beiratkozás előre egyezetett időpontban.

Az Oktatási Hivatal hivatalos tájékoztatást április 6-10 között küld az érintett gyerekek részére. Kérdés esetén keressék óvodánkat: Újszentiváni Tölgyfa Óvoda és Bölcsőde, Balogh Tünde, (+36)20/772-3559.

FELAJÁNLÁSOK MEGELŐZŐ VÉDEKEZÉSHEZ

 

 

Több megkeresést kaptam azzal kapcsolatban, hogy szeretnének önkormányzatunkon keresztül segíteni. Egyre több az önkéntes segítő, akire ha eljön az idő biztosan támaszkodhatunk. De olyan magánemberek, vállalkozások is vannak, akik egyéb formában támogatja a megelőző védekezést. Van, aki gumikesztyűket, van aki fertőtlenítőszereket ajánlott fel, s van aki a védekezés költségeihez szeretne hozzájárulni.

Aki a védekezés költségeihez szeretne hozzájárulni, az önkormányzatunk költségvetési számlájára megteheti: Magyar Takarékbank, 50440016-10015809 a közleménybe kérem, írják oda, COVID-19 védekezés költség.

Önkormányzatunkkal egyeztetve Kószó Mihály létrehozott egy facebook csoportot is: Újszentiváni koronavírus elleni védekezést támogató csoport néven. Azzal a nem titkolt céllal, hogy minél kevesebb megbetegedés legyen környezetünkben. Aki valamilyen formában segíteni szeretne, az akár önkormányzatunknál, akár a facebook csoportban jelezze.

 

KÖZTERÜLETI FERTŐTLENÍTÉSEK

Településünkön megkezdődött a közterületek napi szintű fertőtlenítése, úgy, mint buszmegállók és környezetük, boltok és környezetük (Poki, COOP Felszabadulás u. és Rákóczi u.), posta, ATM, egészségház, háziorvosi rendelő.

A kijuttatás kézi permetezővel történő porlasztással történik.

Igyekszünk e tevékenységet úgy végezni, hogy ne zavarjuk Önöket. Amennyiben mégis egy időben vannak egy helyen, kérem szíves megértésüket, s támogató hozzáállásukat.

 

ÚJSZENTIVÁNI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT KÉRÉSE

A koronavírus gyorsan terjed hazánkban is, ezért fontos, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket. Ehhez szükséges, hogy minél kevesebbet érintkezzünk még a környezetünkben élőkkel is.

Kiemelten veszélyeztetettek az időskorúak, és a krónikus betegséggel élők. Amennyiben nincs a közelben családtagja, aki segítségére lehetne, s Ön is szeretné csökkenteni a fertőzés kockázatát, és otthon maradna, kérjük, jelezze.

Bár már egyszer felmértük, de szeretnénk, ha tudnák, azon személyeknek, akik vállalják az önkéntes karantént, segítséget tudunk nyújtani (bevásárlás, gyógyszerkiváltás, ügyintézés). Településünkön eddig 7 nyugdíjas család vonult önkéntes karanténba, s lehetünk a segítségére.

HA EDDIG A SEGÍTSÉGET NEM KÉRTE, DE MEGGONDOLJA MAGÁT NE HABOZZON. Mint ahogyan eddig is, szívesen állunk rendelkezésére. Jelentkezni a (+36)70/643-9870-es számon lehet Balogh Tünde intézményvezetőnél.

VIRÁGVÁSÁR (április 11. szombat 9-13 óra között)

 

 

Kedves Lakosok!

 

 

Virágvásár lesz a településen a római katolikus templomnál (Felszabadulás u. 9). Szerencsére beköszönt a tavasz s eljön a virágültetések ideje.

Azért, hogy ne kelljen Szegedre utazni virágért felvettem a kapcsolatot virágtermesztőkkel, akik eljönnek a településre s igyekeznek minél többféle virággal az Önök rendelkezésére állni. A virágok ára: 60Ft/db-tól.

 

 

A kínálatból:

Árvácska, százszorszép, nefelejcs, mézvirág, lobélia,

Levéldísz növények többfélék,

Muskátli: folyó, álló, beültetős, kaspós,

Petúnia: folyó, álló, kaspós, beültetős kiültetős is.

Begónia, porcsinrózsa, dália, pistike, büdöske, verbéna álló, díszbatáta, tátika, törpeszegfű

Tisztelt Vásárlók!

Kérem Önöket, kesztyűt, arcmaszkot, használjanak. Kesztyűt mindenkinek ingyenesen biztosítunk, de megköszönjük, ha hoznak magukkal, mert a készleteink végesek.

Köszönjük megértésüket, várjuk szeretettel Önöket, vigyázzunk egymásra.

 

KÖZÉRDEKŰ ADATOK:

Háziorvos (Dr. Juhász Tibor)                                    (+36)20/992-6951

Szociális Szolgáltató Központ (Balogh Tünde):            (+36)70/643-9870

Újszentiván Község Önkormányzata:                         (+36)20/772-3558

KNESZECYC-4

  • Projek adatok
  • Beszámoló
  • image

Elektronikus ügyintézés

  • image
  • image
  • image

Újszentiván facebook oldala

facebook

Képes beszámoló

fn bkkXXIII. Újszentiváni falunap

Epreskert Rendezvényház

  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
  • image
  • image

Putnik Tivadar (1929-1998)

  • image
  • image
  • image

Legfrissebb szám

Oldalainkat 396 vendég és 0 tag böngészi