Újszentiván és a szerbiai Törökkanizsa egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait. A „barátkozáson” túl uniós pályázati források elnyerésében működik együtt a két település. Törökkanizsa polgármestere Dragan Babić márciusban járt Újszentivánon, igaz magánjellegű látogatáson, mivel családtagjai itt tették le az állampolgári esküt. Az eseményt követően beszélgettünk el a polgármesterrel.

Dragan Babić-ot 2008-ban választották meg Törökkanizsa első emberének. A két település közötti jó kapcsolat ez után kezdődött. Az első nagy projekt, amelyben együttműködik a két település a Szeged-Újszentiván-Tiszasziget-Törökkanizsa közötti kerékpárút kiépítése. A hivatalos kapcsolatokon túl már barátság is összefűzi a két polgármestert, Dragan Babić-ot és Putnik Lázárt. Ez pedig elősegíti a további munkákat, pályázatokat és megalapozza a közös sikereket is.
Jelenleg is több közös projekten dolgoznak. Az egyik a már említett kerékpárút, a másik a csapadékvíz elvezetést megoldó beruházás- mondta el a polgármester. Magyarország az uniós projektek terén sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint Szerbia és ezért is fontos Törökkanizsa számára ez az együttműködés. Dragan Babić kiemelte, Putnik Lázár rengeteget segít személyesen neki is, ami lehetővé teszi, hogy Törökkanizsa hasonlóan sikeres legyen, mint Szentiván.
A kapcsolat elősegíti, hogy a két település lakói minél jobb körülmények között éljenek, de jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy előmozdítsa Szerbia uniós csatlakozását – tette hozzá Babić A polgármester elmondta, hogy a mostani kapcsolatokat szeretnék tovább fejleszteni, elsősorban a mezőgazdaság és a gazdaság területén. Külön kiemelte az öntözést és az erődtelepítést, mivel mind a két település hasonló adottsággal rendelkezik, így sok lehetőség rejlik ezekben a területekben.
Dragan Babić kiemelte, fontos megoldandó feladatnak tekinti még a Tiszasziget határátkelő bővítését, hogy ne csak ideiglenes jelleggel tartson nyitva, hanem folyamatosan. Mint mondta, erre mindkét oldalon nagy igény mutatkozik.

KNESZECYC-4

  • Projek adatok
  • Beszámoló
  • image

Elektronikus ügyintézés

  • image
  • image
  • image

Képes beszámoló

fn bkkXXIII. Újszentiváni falunap

Putnik Tivadar (1929-1998)

  • image
  • image
  • image

MFP logo RGB

bga alap logo

Rövid hírek

Legfrissebb szám

Oldalainkat 96 vendég és 0 tag böngészi