
Május végén írták alá a megállapodást a polgármesterek és az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, amely alapján szeptembertől Újszentivánon, Tiszaszigeten, Kübekházán, Deszken, Zsombón és Röszkén a cég lesz az ivóvíz-szolgáltató az eddigi TMV Tisza-Maros Víziközmű Üzemeltető Kft. helyett. Erre a változásra az új víziközműtörvény miatt volt szükség.
Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója az aláírási ceremónia után elmondta a szerződéskötés után még egy több hónapos procedúra veszi kezdetét, mivel a megállapodásokat még be kell nyújtani az Energetikai Hivatalhoz, ahol ellenőrzik azokat. Az előzetes elképzelések szerint a jóváhagyást szeptemberre kaphatják meg és akkor kezdik meg a szolgáltatást ezeken a településeken.
A vezérigazgató elmondta, addig is a régi szolgáltató, a TMV Tisza-Maros Víziközmű Üzemeltető Kft. munkatársaival előkészítik az üzemeltetési feladatok átvételét, hogy minden zökkenőmentesen menjen majd. Kiemelte, a cél az, hogy a fogyasztók ebből a váltásból szinte semmit ne érezzenek meg. Miután megkapja az Alföldvíz Zrt. az engedélyt a hivataltól, valamennyi fogyasztót megkeresik majd és tájékoztatják őket a változásokról.
Csák Gyula hangsúlyozta, az ügyintézés megkönnyítése érdekében a váltás után is fenntartják majd a szegedi ügyfélszolgálati irodát, valamint egy területi központot is létrehoznak, mivel a helyi ügyeket csak helyben lehet jól megoldani és kezelni. Azt is hozzátette, senki sem veszíti el a munkahelyét, mivel a TMV Kft. víziközműszolgáltatásban dolgozó munkatársait átveszik. Erről valamennyi érintettel külön egyeztetnek majd.
A vezérigazgató kiemelte, nem „elfoglalni” jöttek a településeket, hanem magas színvonalú szolgáltatás kívánnak nyújtani. Eddig is közel 70 településen vannak jelen, az új csatlakozók is ugyanazokkal a feltételekkel lesznek a cég partnerei, mint a régebbiek. A váltás következtében a vízdíjak sem változnak majd, hangsúlyozta.
Csák Gyula elmondta, a közművek, a csatornahálózatok az önkormányzatok tulajdonában maradnak, az Alföldvíz Zrt. ezek üzemeltetési jogát szerezte meg. A szolgáltatás magas szintű teljesítése érdekében azonban különféle eszközök, szivattyúk, gépek, berendezések is szükségesek, amelyeket már a cégnek kell biztosítania. Az ésszerűség azt kívánja, hogy ezeket a régi szolgáltatótól, a TMV Kft-től vegyék át. Az elképzelések szerint ez vagy adás-vétel, vagy bérlés útján történik majd, az egyeztetések ebben a kérdésben is megkezdődtek már – tette hozzá. Arra törekszenek, hogy olyan megállapodások szülessenek, amelyek minden érintett félnek, az Alföldvíz Zrt-nek, a TMV Kft-nek és az önkormányzatoknak is megfeleljen.
Az új csatlakozó 6 településsel az Alföldvíz Kft. három megyében – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád – közel fél millió embernek szolgáltat majd. Terhes Csaba, a TMV Tisza-Maros Víziközmű Üzemeltető Kft. ügyvezetője elmondta, a cég csak a víziközműszolgáltatás adja át, a többi kivitelezői és beruházási tevékenységét – a tulajdonos önkormányzatok döntése alapján – a cég folytatja, hisz abban is jelentős eredményeket értek el.
Borbásné Márki Márta, Röszke polgármester az aláírást követően elmondta, a települések korrekt partnerséget várnak a cégtől mind a lakosság, mind az önkormányzatok felé. Reményét fejezte ki, hogy egy hosszú távú együttműködés születik, amelyben mind a két fél megtalálja a számítását.
Király László, Deszk polgármestere abban bízik, hogy ez a „házasság” olyan lesz, mint egy régimódi házasság, amikor valamilyen külső behatás hatására állt össze az ifjú pár, de aztán kialakul a szerelem. Kiemelte, a régi szolgáltató, a TMV Kft. igen magas színvonalon látta el a munkát és ugyan ezt várja majd el az új cégtől is.